2015. március 7., szombat

Szent Johanna gimi - sokadik újra

Leiner Laura, SzJG és a világ, ami mögötte van

Nem tudom pontosan, hogy hányadik újra. 
A negyedik kötetet kb. nyolcszor olvastam újra, a nyolcadikat négyszer..., hiszen az ötödiktől minden megjelent kötetnél előlről kezdtem a sorozatot :) Természetesen a passzióból olvassuk el a kedvenc részeket, milliószor legalább..., na ezeket nem számoltam bele. Tavaly például csak ilyenek voltak, épp ezért is terveztem, hogy 2015-ben márpedig updétolom magam. Mert hiányzott.


Gyerekes? Lehet. Nem baj :D 
És hogy mi hiányzott? A hangosan kacagós poénok. Amik természetesek, könnyed és 
igen, a rengeteg szenvedés. A drámák. Mert a 15, 16 éves kor arról szól, emlékeim szerint épp ilyen szinten, ilyen mértékben és ebben a formában, bármennyire is hajtépő ezzel ilyen intenzíven és már már kényelmetlenül szembesülni:) 

Szórakoztató irodalom. Az igényes fajtából. Nagyon szeretem olvasni, sokszor, bárhol, bármikor.

Nem szeretném túlelemezni és elméletek gyártani, hogy miért, mikor és mitől lett ennyire népszerű, noha teljesen egyértelmű, hogy teljesen jó pszihológiai összefoglalót lehetne kihozni a helyzetből.

Én egyszerűen örülök, hogy egyetemi éveim befejezése és szorgos, játszunk felnőttesdit időszakom , avagy kezdjünk el dolgozni, előtt rátaláltam. Mert szebbé teszi a hétköznapokat. Kacagósabbá. Melegebbé. Ennyi pedig épp elég egy könyvtől ahhoz, hogy kedvenc legyen belőle.


LL pedig minden hibájával együtt is zseniális. Megteremtett egy világot. Egy világot, ami egészséges, ami jobb, mint a valóság és tele van pozitív dolgokkal, miközben nem lesz erőltetett, nem áll távol a kamaszoktól és olyan segítséget, kapaszkodót ad, a sokszor helyüket nem találó fiatalok kezébe, a humor és szabadidő jópofa, de értelmes eltöltése által, ami sokszor éveken keresztül nem sikerül szakembereknek... csak bejött a félig szakma...

És van stílusa. Megnyerő, üde. 

Nem szeretem a túlhájpolást és a tömeghisztériát. Szeretek akkor és azért lelkesedni, amiért épp kedvem tartja. És ez történetesen épp azt jelenti, hogy amennyiben májusban nyitva találnám a SzJG könyvesboltot, ami eddig még véletlenül se jött össze 2012 óta (betegség, szabadság, mikoréppenmi miatt zárva...), akkor boldogan beszereznék néhány hasznosabbnak tűnő erekélyét muhaha:). És legalább annyira tudnék örvendezni, mint a Pumuklis étkészletemnek, amit nemrég kaptam:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése