2014. január 13., hétfő

Szabó Anna Eszter, Nagy Szilvia: Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel!

Minden fiatal és minden szülő számára katartikus élmény, amikor valaki tizenévesen, először tűnik el egy hétvégi éjszakában. Nem végleg, csak reggelig. De vajon mi történik vele? Merre jár? Kikkel találkozik? Mibe keveredik? Drog? Játék? Alkohol? Szex? És mi lesz másnap, amikor előkerül? A két fiatal újságírónő Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia a tinédzserek életének rejtett világába ad betekintést Tudom, mit csinál a gyereked, szombat éjjel! című riportkönyvükben. A nagy vihart kavart Egyetemista lány támogatót keres és a Hölgy alkalmi kísérőt keres szerzőpárosa a városi éjszaka, a drogok, a függőségek, a fiatalkori játékszenvedély, a reggelig tartó partik világába enged betekintést, abba a világba, amelyben könnyű elveszni, és nehéz belőle kitalálni. Mitől lesz bulimiás vagy szexfüggő egy fiatal lány? Hogyan válnak értelmes fiatalok drogtámadás áldozatává? Hogyan tekintenek szüleikre, barátaikra? Hogyan használják a Facebookot, és mivel jár lájkfüggőségük? Sok fiatal magára ismerhet ebben a szókimondó, helyenként megrendítő könyvben, a szülők pedig megérthetik, micsoda veszélyek leselkednek minden tizenévesre, ebben a vad, illúziók nélküli, kegyetlen világban. 

http://www.youtube.com/watch?v=4N3N1MlvVc4 
Mad World... és nem is akármilyen...
Nem voltak benne új dolgok. Túl sokat láttam az elmúlt másfél évben ebben a témában. A valós élmények alapján viszont teljesen reális helyzetkép. Korrekt és hiteles.
A szerzők mindenképp felkeltették az érdeklődésemet a többi könyvük iránt.

A fülszöveg olvasása közben pedig normális, hogy a saját fiatal korára gondol az ember. Én egyszer tűntem el egy estére úgy, hogy azt mondtam, hogy fél óra múlva jövök (délután fél hatkor) és őszintén úgy is gondoltam..., hogy hogy lett belőle hajnali fél 5 azt bonyolult lett volna megfogalmazni. Igazából értelmes választ most se tudnék rá adni. Mert nem úgy terveztem, nem volt benne semmi őrültség részemről (nem volt igazából se extraklassz, se drámai estém, éjszakám..., csak egyszerűen rosszul alakult...). 
És ezen kívül se mondhatni, hogy kevés problémával jártam volna. Pedig akkor még nem volt Facebook, csak mIRC. De voltak barátnők. Voltak nagy, de inkább plátói szerelmek (, amiknek szigorú tartozéka, hogy megmaradjanak a felhők között, mert különben elromlik minden..., kiderülhet a fehér lóról, hogy csak egy csacsi, a békáról pedig, hogy nem változik Herceggé...), nagy drámák és sok sok nevetés:) 
Viszont mindig, hangsúlyozom MINDIG magam mögött, mellett tudhattam a Családom. Nem kérdeztek, én pedig nem mindig részleteztem mindent. Bár mindig volt annyira nyílt a viszonyunk, hogy igazából el se hallgattam..., a helyzetem pedig nem tette volna a nagy titkolózásokat lehetővé, akkor sem, ha akartam volna..., azért még megvoltak a saját kis dolgaim. De a legnagyobb drámák közepén is számíthattam a szüleimre, a testvéremre és az unkatestvéremre is. Olyankor is, amikor nem igazán tudták, hogy pontosan mi a helyzet, de kiálltak mellettem és segítettek. Mindenki a saját módján. De soha nem voltam egyedül (jó persze, kamaszként ezt másképp éli meg az ember, de 12-15 év távlatából azért már könnyebb objektív lenni...). És talán ez volt a legfontosabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése