Varró Dániel: Bögre azúr

Kimondok minden mondhatót
(a fecsegésben annyi báj van),
de bárcsak arra volna mód
hogy mibenléted konstatáljam.

Meg a te mibenlétedet.
A csíkos kabátot, a kesztyűt,
a szipli-szeplős részeket
a soha-már-be-nem-rekesztjük

röhincsélek tetején
(hogy nem potyog nyakadra egy sem?)
vagy azt, hogy ez a te meg én
végsősoron mit jelentsen.

Hogy a sok pusziból mi lett
Hogy van-e közös mibenlétünk.
Hogy véletlen vagy direkt
van az, hogy egy ütemre lépünk.

Hogy akkor ez most szerelem
(tudod, a soha-el-nem-válunk
én-csak-veled-te-csak-velem)
vagy egyszerűen csak úgy járunk?

Varró Dani nálam életérzés és fogalom egyben. 
A Bögre azúr most épp újraolvasás volt. Mert éreztem, hogy vágyom a stílusára. A rímekre, a szójátékokra. És nem kellett csalódnom:)

A fülszöveg sokkal pátoszosabb és nehézkesebb, mint VarróDani versei, de azért tulajdonképpen róla és a verseiről szól, ezért nem fogom elhagyni.
Bűbáj és varázslat rejlik Varró Dániel verseiben. Diák még, garabonciás is talán, Nádasdy Ádám és Géher István tanár urakhoz jár szemináriumra. A rímekre, ritmusokra könnyen rátalál, olyan biztonsággal, hogy azt gondolnánk, nem is kereste őket. A rímek és ritmusok és szójátékok és lírai tréfák keresték meg maguknak őt, mert otthonra találtak Varró Dániel költészetében. Verslábaikat a szavak kényesen kinyújtóztatják, tükörképet játszanak vagy visszhangot, s ezeregy más játékot eszelhetnek itt ki.
Kötet bögrében úgyse volt még, ebben az itókában van ám néhány csepp nemcsak a mennyeiből, hanem a még mennyeibb Kosztolányi-azúrból is, de az egész mégis csak saját főzet: egy bögre azúr.
Tessék kortyolgatni!

Bátran, bátran! Nem szokványos versek. Nem szokványos témák. Nem szokványos rímek. Sokszor játékos. Sokszor bájos. Sokszor egyszerűen csak kedves. Megszerettem őket.

Kiváncsi gyerek volt Péterke,
bedugta orrát az ételbe.
Kiszólt a galuska:
„megrúglak, Petyuska!”
s Péterke elszállt az éterbe.

Számomra azért mégis a szerelmes versei a legkedvesebbek. Mert bizony, van úgy hogy tévedésből megszeretnek...

úgy bőgök érted mint a tej ha kábé
ezer tehénke múja egybeolvad
meg úgy kesergek érted mint a kávé
szivembe szórt horoszkópos cukor vagy

Nagyon nagyon szeretem a rajongását.

Ó, hát hiszen, dejszen, nahiszen, nolámcsak,
érzem, a szerelem finoman pofáncsap,
bánatom böröndje, szivemnek hordára,
ó, ó, Borbála! Borbála, Borbála, Borbála!

Szeretem, hogy nem veszi mindig holkomolyan magát. Szeretem, hogy a játékossággal együtt is mindig szeretettel és tisztelettel beszél a lányokról:)
Varró Dani számomra az egyik leghitelesebb jelenkori szerző. Ez pedig nem kevés a mai világban. Nagyon nem.

ne bõgj ha mondom kis bocom
mindnyájan meghalunk parányit
ne bõgj az élet tarka lom
amfora ohne tartalom.

Sok sok VarróDani újra, vagy még teljesen olvasatlan VarróDani vár rám. És ez boldoggá tesz:)

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt 

el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.