Dragomán György: Oroszlánkórus

Topp tizenkettő / Rosszaságok/

A diófa harmadik elágazásáról, amikor elszakadt a tárzánkötél.
A székre állított sámliról, amikor le akartam venni a konyhakredenc tetejéről az eldugott tejkrémet.
A lépcsőkorlátról az alsó lépcsőre, amikor szembekötősdit játszottunk a lépcsőházban.
A rozsdás csúszdáról, amikor beszakadt alattam.
A jeges aszfalton, amikor Misu elakasztott.
A biciklimről, amikor elengedett kézzel mentem, és fel akartam lépni a vázról a kormányra.
A hármas trambulinról, amikor csak le akartam nézni a vízre.
A kollektív kerítéséről, amikor hoztuk kifele a kukoricacsöveket.
A magasles létrájáról, amikor el akartuk foglalni.
Az iskolában a betonperemről várazáskor.
A patakba, amikor tubifexet szedtünk.
A tűzlétra tizenkettedik fokáról amikor a nagyok repülni tanítottak.

Mert Dgy egyik világának ez is része...

Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteit a ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada, a kőkemény hevimetál vagy a bécsi újévi koncert keringője, dübörög a manele és a koreai csajpop, kihangosodik a szívverés vagy a futó lábak dobogása. A lendületes történetekben a zene esélyt ad az ellenállásra, segít abban, hogy vállaljuk a sorsunkat, gyerekek legyünk a felnőttek között, vagy otthont keressünk egy idegen országban.
A könyv különlegessége, hogy a szerzőnek három regény után most jelenik meg először novelláskötete – ráadásul a szövegek egy része a könyv megjelenésével egy időben hangoskönyvként is meghallgatható.

Én a zenével talán, nem igazából egészen biztos, hogy jobban hadilábon állok, mint a filmekkel..., de tényleg. Aki ismer, az tudja, hogy ez nagyjából mit is jelent. És, cím ide, vagy oda, mégsem okozott ez problémát. Pedig értem, hogy miért ez lett a cím és teljesen helyénvalónak is tartom.
DGy nagyon jól ír. Nekem is ír. Rólam is ír. Kedvenszerzőm. Ezért elég nehéz bármit is írnom. Hiszen minden kevés. Semmi nem lehet olyan korrekt és olyan hangulatos, mint DGz történetei.

Szeretem a novelláit. Szeretem a gyermekszereplőit. Szeretem a történeteit. Szeretem a hangulatait. Szeretem a sok-sok dragomángyörgy-világot. És novelláskötet esetében ez azt jelenti, hogy mégtöbb egyedi világ. Nem rózsaszín-világok. Nem olyan felhőn ülve, lábat lógatós és közben mesét hallgatós történetek... és mégis. Leginkább egy felhőn ülve, lábat lógatva szeretném hangoskönyv formájában hallgatni...

A jó novellában ott van egy regénnyi titok... - mondja ezt DGy. És valóban, az ő novellái nem a bekzedésekkel kezdődnek és a történetek vége legtöbbször jóval az utolsó pontokon túl van.
Szeretek DGy olvasó lenni.:) Nem csak, amikor egy-egy jó történetet olvasok tőle. Hanem civilben is. Amikor épp csak úgy vagyok. Vagy éppen utazok. Esetleg teszek-veszek.

Várom DGy további történeteit, meséit, világait, regényeit, novelláit, hangulatait. De addig is... mindenkinek, hiszen nem lehet elégszer:  ..., mert ilyen egy 21. századi író honlapja. :)

Dragomán György: A pusztítás könyve

Ültem a sötétben éveken át és írtam, csak azért is. 
A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.
- DGy, a regény születéséről-

“A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.”

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

“A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.”

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

“A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.”

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

“A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.”

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Bűn. Felelősség. Fegyverek. Szerelem. Halál. Egy regény, amelyet nem lehet letenni. Egy lendülettel kell végigolvasni, odaadó figyelemmel: a főhőshöz hasonlóan az olvasónak sem szabad eltévednie a jelek és döntési helyzetek útvesztőjében. A könyv világa, a halálosan csendes, titokzatos erdő és a város, ahol már csak tárgyi emlékeiben él a múlt, nyomasztóan ismerős: szinte a bőrünkön érezzük, hogy ez a hely és ez az idő itt van, egészen közel. A fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabb, sötétebb és barbárabb történet, amely formailag akár kriminek is olvasható, arra keres választ, hogy miként terebélyesedhet az egyéni sorstragédia történelmi végzetté.
"A pusztítás könyve szigorú következetességgel megírt mű, egy meglepően kiforrott tehetségű, fiatal prózaíró első regénye." Závada Pál

Igazából a fülszövegben minden benne van, amit a regényről tudni érdemes.

Kedvenc szerzőm első regénye. Bodor Ádámot is nagyon szeretem. És már az első oldalakat olvasva is egyértelmű volt a hasonlóság...
Tagadhatatlan, hogy ennek a regénynek a szereplőit is Máramarosba helyeztem, mert számomra ez volt a legkézzelfoghatóbb helyszín.

A teljes történet egy véget nem érő tetőpont volt, első soroktól az utolsókig, egy remekül megszerkeztett és felépített krimiben.

Nem tudtam, hogy mi lesz a vége. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet ezt a történetet lezárni. Nem tudtam, hogy ha én dönthetnék, akkor milyen véget szeretnék.
És DGy összehozta a hepiendet. Nem a vattacukrosat. De mégis. Ha a teljes könyvet nézzük, akkor az utolsó egy-két oldal a legbékésebb. És ez így is van jól.

Értem, hogy A pusztítás könyvéért rajongók miért tartották kevésnek, esetleg csalódásnak a Máglyát és azt is, hogy a Máglyát szeretőknek A pusztítás könyve akár többszöri nekifutás után sem lesz kedvenc. DGy nagyon természetesen teremt, teljesen különböző, egymástól minden apró részletében eltérő, de egymással nem versengő valóságos, vagy akár mesés világokat. Mindhárom regényében és sok-sok novellájában. Épp ez a remek benne. Mindenki megtalálhatja a kedvencét.:) És az olyan szeszélyesek, mint én, minden hangulathoz találhatnak kedvencet. Továbbra is kedvencszerző.

És mindenkinek:  ..., mert ilyen egy 21. századi író honlapja. :)

Villáminterjú - Dragomán György

..., mert vettem a bátroságot, a szerző pedig jófej volt és válaszolt. Rövid kérdések, olyan témákban, amik engem érdekelnek, érdekes válaszokkal, amik talán másokat is érdekelhetnek... :)

1. Mi jut egyből eszébe, ha azt a szót hallja, Marosvásárhely?
- Nem tudok erre egyszerű választ adni, az A-ból B-be című írásom javaslom elolvasni.
(ez valami zseniális írás. Marosvásárhelyről. Az indulásról. A meg nem érkezésről. ésnemcsak... Ezért szerettem Dragomán György mindkét könyvét. Stílus. Hangulat. Ahogy ír. Amiről ír.)

2. Kedvenc könyve, ha csak egy író(költő) és egy cím lehet?
- Hasek: Svejk
(tavaly ugye lekerült az idei 12+12 könyv, amit el kell olvasni listáról, szerintem idén év végén mindenképp visszakerül rá, ha addig nem találkozunk...:)) 

3. Kedvenc sportág? Kedvenc sportoló?
 - Boksz. Micky Ward. 
(nem tudom, hogy miért lepődtem meg. Talán mert eddig azt hittem, hogy én sportszeretőként sok jelenkori és visszavonult sportolót ismerek és a legtöbb sportban járatos vagyok. És lám... szépen az orromra koppintott a valóság és ma is tanultam valamit. Köszönöm! :) ) 

4. Melyik volt a kedvenc könyve tizenévesen? 
- Hasek: Svejk  
( Vajon sokan vagyunk így ezzel? Hogy az egykedvenckönyvcímíróval és a tizenéves kedvenc megegyezik...? :) )  

5. Melyik a kedvenc napszaka?
- Hajnal  
(ez egy olyan válasz, amit csak szabadsággal, vagy hétvégékkel kapcsolaban tudok elképzelni, de olyankor pedig nekem a reggel akkor van, amikor feléberedek..., de épp ezért volt a villámkérdések között. Mert szerintem annyi továbbgondolható válasz lehet ebben a kategóriában...:) és ez egy éppen ilyen:) )  

6. Melyik az a film, amit a legtöbbször nézett meg eddigi élete folyamán?
- Fargo
(mondjuk a sport témakörrel ellentétben itt nem voltak hiú reményeim, hogy majd biztos ismerem... :), azt valószínűnek tartom, hogy Svejk hamarabb fog szembejönni, de az biztos, hogy a 2,3 évente fellépő mostmegnézekjósokfilmetamielégakövetkező3évre csoportnak a része lesz:) ) 

Köszönöm a válaszokat!

 
   

Dragomán György: Máglya

 
Nagymama azt mondja, hallgassak csak, az néha könnyebb. De tudjam meg, hogy minél tovább hallgatok, annál nehezebb lesz a hallgatás is és a beszéd is.



Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Ez a regény egyértelműen túl van írva. Nem kicsit. 

Ettől függetlenül Dragomán nekem ír. Nagyon szeretem. Szerintem még egy- két könyv és kedvenc lesz. Végérvényesen.
Mert szeretem a szereplőit. Mert szeretem a világot, amit teremt. Szeretem ahogy megteremti. Szeretem azt, ami a teremtett világ mögött van. És azt is, ahogy megmutatja.
Két kedvenc jelenet:

• ... amikor Péter egyensúlyozik egy csövön bátorságának bizonyításaképpen...
• .... amikor Krisztina megmutatja Emmának a titkos helyét.

Természetesen nem meglepő egyik kedvencsége sem, különösen annak a tükrében, hogy kedvenc filmeim egyike (és igazán nincs sok belőlük...) a The Land of My Dreams, Grabavica, avagy Szerelmem, Szarajevó .

Egy könyv a lelkiismeretfurdalásról. Egy könyv a fájdalmakról. Egy könyv a hiányról. Egy könyv a boldogtalanságról. Egy könyv a titkokról. Egy könyv a veszteségekről. Egy könyv az igazságkeresésről. Egy könyv a játszmákról.
És mindezekkel szemben áll Emma. Aki el tudja engedni a fájdalmakat. El tudja engedni a hiányt. El tudja engedi a sok fáj-t. Boldog akar lenni. Nem keresi a bűnösöket. Nem keresi az igazságot. A békét keresi és az örömet.
És ez így egyben, ez Dragomán világa.

Kedvenc értékelő a témában és ugyanitt riport a szerzővel. A riportból azért nagyon sok olyan információ kiderül, ami az olvasás közben feltett kérdéseinkre úgy ad választ, hogy közvetlenül fel sincsenek téve a kérdések. Zseniális.

 ... és az hogy túl van írva a regény...? Nem baj. Nem fontos.

…nem mi vagyunk a hibásak, nem mi tehetünk róla, se arról, hogy ők meghaltak, se arról, hogy mi túléltük, így lett és kész, most már nincs mit csinálni, az élet megy tovább.

Dragomán György: A fehér király

... és benyúltam a nadrágom zsebébe, és erősen megszorítottam a fehér királyt, a hideg elefántcsont nagyon jól belesimult a kezembe, és tudtam, hogy senki se fog legyőzni a háborús játékában, mert ehhez a vezérhez képest még a legszebb ólomkatona is csak picsafüst.


Nehéz idézni... túl egyben van az egész és közben mégis túl külön.
Szeretem a szerkezetét. Szeretem a várost, ahol játszódik. A betűtípust, amivel íródott. És már az első sorok után megszerettem az író stílusát.
Megnéztem a kiadási dátumot és igen, hülye sznobnak érzem magam, hogy én eddig nem futottam össze vele, most, a filmes hír hallatára csaptam le szeretett Nővéreméknél a könyvre..., de hiszek abban, hogy mindenki a megfelelő pillanatban találkozik azzal az íróval és azzal a művel, amivel kell.
Erdélyi. Idén már volt egy hasonló. De mégis más. És igen. Minden egyes sztori más. Mert személyes. Mert az ő emlékeibe belekeverjük, mikor éppen milyen színű festékkel, a saját történeteinket, saját érzéseinket is... és ettől csak tovább változik.
Fiús. Sok volt benne az erőszak. A sokszor tényleg nyers erőszak. Elsősorban a hétköznapok tartozékaként. A kisfiús élet hozadékaként. Közben pedig kerestem, őszintén kerestem valami gyerekes örömet, amibe nem rondít bele semmi... (nem sokat találtam és csak a fülledt levegő marad az ember körül...)
Én alapjában a lányos könyveket szerettem olvasni. Fülöpkén kívül hírtelen nem is nagyon tudnék kisfiú főhőst mondani (Marton Lili Kaland a legendák földjénben is fiú a főszereplő, de most nem ugrik be a neve....).  Dzsátát szerintem megjegyeztem magamnak.
Dzsátá nagyon hamar bekerült a felnőttek világába. Ami lehetett volna szép is. Vagy megértő. Esetleg meleg. Segítőkész. Na mindez nem volt... Az egyes szám első személy szerintem jót tett a regénynek.

Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több, mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori lap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte miért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen el kezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is.

Apa visszajött. Elég tragikusra sikeredett a hazatérés, nem feltétlenül a temetés, inkább az összes többi miatt. Nem is biztos, hogy a tragikus, inkább a groteszk a megfelelő szó a regény végére.
Nem tudta elvinni a tengerhez. Nem oszlik fel a köd, nem kúsznak tovább a sötét árnyak és fellegek, amik a teljes könyvet beborítják...
Nem tudni, hogy hol a valóság, hol a képzelet (nekem nem csak a végén volt ilyen érzésem - vagy csak félek a valósággal szembenézni?... ).
És a vége? Jól van ez így. Sajnos van az úgy, hogy nem minden történet fejeződik be. Mert nem jut rá idő. Vagy nem úgy ahogy szeretnénk... 
(Dzsátá pedig előbb utóbb azért csak el fogja érni, utol fogja érni a kocsit... ugye?)

Azoknak akik hangoskönyvekben utaznak :) https://www.youtube.com/watch?v=xrB3QYTxJ54

(és nem tudtam záró idézetet találni)