Nagyon egyedi, nagyon különleges mesék. Emlékszem, nagyon szívesen olvastam őket a Napsugárban és
Tényleg nagyon rég kerestem. Az pedig különösen jólesett, hogy már a megtalálásának is olyan nagyon jóleső története van.
Vásárhely főterén akadtam rá, úgy, hogy nagyjából nem teljesen egész 24 órát töltöttem a városban (éjszakával együtt olyan 22 óra lehetett). De belefért.:)
Nem emlékeztem pontosan a mesékre, csak annyit tudtam, hogy szerettem őket. Most pedig, csak forgatgattam, tetszettek a rajzok, tetszett a szerkesztés. Úgy képzeltem, hogy majd minden este egy mese és akkor jó sokáig ki fog tartani...
„Tudod, mama, ha nagy leszek, építek egy gépet, és az minden reggel, mikor nincs vasárnap, elmegy helyetted dolgozni, és te itthon maradsz, és egész délelőtt futballozunk. És este a gép megfőzi a vacsorát, és akkor te egész este mesélsz.”
Kobak óvodás kisfiú, környezetének tárgyai, a világ jelenségei még sok újat nyújtanak számára. Érdekes, mulatságos történeteket talál ki róluk, és sok-sok mesét hall a mamájától is. Vonatról, spenótról, traktorról, piros autóról, sárkányról, törpéről, rágógumiról és még sok mindenről szólnak ezek a mesés történetek, később az ábécéről meg az első apró iskolai kalandokról is. Kevés olyan könyv van, amely jobban érdekelné az óvodásokat, mint Kobak könyve. Banga Ferenc színes rajzai nagyszerűen illenek a kissé groteszk hangvételű, derűs történetekhez.
Sok, meseszerű történet. Rengeteg szeretettel. Gyerekcsínyekkel. Elsőre felfoghatatlan, a mese végére már teljesen természetesnek tűnő képek, események, szereplők. Olyan egyszerűen és hitelesen ír a leghihetetlenebbnek tűnő képzettársításokról, hogy attól teljesen beleillenek Kobak hétköznapjaiba:) arról nem is beszéle, hogy varázslatos módon hatottak rám, mint olvasóra Kobak történetei...
Két mese a sok kedvenc közül:
Ezt a mesét Kobak mondta el Mamának egy este, lefekvés elõtt.
– Mama, mondok egy piros mesét. Jó? Hogy volt egyszer egy
piros mese, abban volt egy kicsi piros autó. Abba én beleültem,
és mentem, mentem messzire.
Egyszer egy piros erdõbe értem. Ott lakott egy piros farkas. Elmen-
tem a piros mezõbe, fogtam egy piros nyuszit. Míg megfogtam, te, Mama, a piros farkassal beszélgettél. Hoztam a piros nyuszit, megfogtam a piros farkast, és fogtam egy piros madarat.
Akkor beleültünk a kicsi piros autóba, elöl ültem én, mellettem te,
hátul a piros farkas, a piros nyuszi és a piros madár.
És mentünk, mentünk a piros utcán, messze, messze, és hazaértünk.
Kinyitottuk a piros ajtót, bementünk a piros szobába, leültünk a
piros székbe, felgyújtottuk a piros villanyt, megettük a piros vacsorát, megittuk a piros tejet, megfürödtünk a piros vízben, megtörülköztünk a piros törülközõvel, és lefeküdtünk a piros ágyba.
Te, Mama, mesélted, hogy alszik a piros cica,
alszik a piros kutya,
alszik a piros ház,
alszik a piros kémény a háztetõn,
alszik a piros kulcs az ajtóban,
alszik a piros könyv a polcon,
alszik a piros cipõ a földön,
a piros kép a falon,
a piros autó,
a piros villamos,
a piros trolibusz,
a piros vonat...
Aztán kinyitottad a piros rádiót, és szólt a piros zene.
Bejött a piros farkas, és táncolt a piros nyuszival, és a piros madár
énekelt.
Aztán elaludtunk, és vége a piros mesének.
(Piros-mese)
Kobak, mondd utánam:
Fafejûnek volt egy fakutyája,
Gumiembernek egy gumikutyája.
Fafejû egy fához kötötte fakutyáját.
Gumiember egy gumifához kötötte gumikutyáját.
Fafejû meglátta a gumikutyát,
Gumiember meglátta a fakutyát.
– Kutyagumi az orrodra, Gumikutya! – mondta Fafejû a
gumikutyának.
– A kutyafáját ennek a fakutyának! – mondta Gumiember a
fakutyának.
– Kutyagumi az orrodra! – mondta Fafejû a Gumiembernek.
– A kutyafáját ennek a Fafejûnek! – mondta Gumiember a
Fafejûnek.
– Kutyagumi! – mondta Fafejû Gumiembernek.
– Fafejû! – mondta Gumiember Fafejûnek.
– Kutyagumi! – mondta a fakutya.
– Fafejû! – mondta a gumikutya.
A kutyafáját!
(Tréfás-mese)
És egy ráadás, mert ezt semmiképp nem tudtam kihagyni:)
Volt egyszer egy autóváros, ez olyan volt, hogy minden autóból
volt benne, autóból volt a ház, autóból volt a villamos meg a troli-
busz, autóból voltak az üzletek, és autók úsztak a tavon
csónak helyett.
Ebben az autóvárosban lakott autósapuka, autósanyuka és Kobak. Autósapukának kék autója volt, autósanyukának zöld és Kobaknak piros. Az autó, amiben laktak, kilencemeletes volt, és autóból volt a lift, s a leveleket autón hozta a postás. Autón hozták reggel a tejet, autóval mentek kenyeret vásárolni, és sétálni is autón mentek.
Otthon is minden autóból volt, az ágy és az asztal, autóból voltak a
székek, autóból volt a szekrény és a könyvespolc.
Kobak reggel, mikor felébredt, kiugrott az autóból, felöltözködött,
odaült az autóra az autó mellé, és megette a reggelit. Aztán beleült az autóba, és elment az óvodába.
Az óvoda egy nagy autóban volt, bent a fal körül kisautókon ültek
a gyerekek. Az óvónéni egy nagyautón ült, úgy mondott mesét.
Mese után a gyerekek autóba ültek, és elmentek sétálni. Elöl ment
az óvónéni, utána a gyerekek.
Mentek a kisautók, mentek, mendegéltek, egyszer csak egy nagy
parkba értek. Abban a parkban autók voltak a padok, és csónak helyett
autók úsztak a tavon. A mi gyerekeink fogták magukat, és kiszálltak az autóból, és beszálltak az autóba, és evezni kezdtek. Addig eveztek, míg megéheztek, akkor kiszálltak az autóból, és beszálltak az autóba, és hazamentek.
Otthon bementek az autóba, felültek az autóra az autó mellé,
megették az ebédet az autóról, lefeküdtek az autóba, és elaludtak.
Azt álmodták, hogy olyan városban laknak, ahol nincs minden
autóból, a házak házak, a csónakok csónakok, és csak az autók autók.
(Autó-mese)
