hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.
Óóó és mégtöbb óóó és hűűűűű és wááááá! Ez mind mind olvasás közben tört rám.:)
Bundája loncsos, lompos és bozontos sötétbarna színű, orra piszén pisze, és kedvenc foglalatossága a fára mászás. Ugye ismerős a személyleírás Vackorról, akinek kalandjairól szóló sorokat nemzedékek fújják?
Vackor most újra él a lapokon. Fára mászik, csavarog, világot lát, és iskolába megy. A kötetet Reich Károly rajzai díszítik.
Azon gondolkoztam, hogy miért is szeretem annyira a meséket, miért is szeretem annyira Vackort? Azután megfordítottam a gondolat menetét. Hogy ne szeretném a meséket, hogy ne szeretném Vackort?...Nem csak azért, mert Vackor az első bében a gyermekkoromhoz tartozik, hiszen rongyosra lett olvasva... nem csak azért, mert Reich Károly azon rajzára, ahol Vackor a Duna parton üldögél, miközben iskolát kerül és nézi a vizen úszó piros almát... no, erre úgy emlészem, mintha tegnap láttam volna (pedig van annak több mint tíz éve...:( ).
Inkább azért, mert lehet ám a valóságról is érdekesen, szépen, szórakoztatóan és mese formájában írni:)
Mert az ember már első olvasás óta szívben őrzi a kicsi medvét és néhány igazán szellemes kiszólását:).
Rikkantott a piszén pisze:
– Bendőmbe mind, palacsinták!
Keblemre borulj, világ!
(ezt könyv és Vackor nélkül is sokáig idéztem, amikor Anyukám palacsintát készített:D)
Mert minden benne van, amit óvodába, iskolába menés előtt tudni érdemes. A kismackóEz most jólesett. Nem csak azért mert meleg van és az ember vágyik Vackorral az erdő sűrűjébe, a fák közé:) Egyszerűen csak olyan Vackoros volt.
Kezet ráz velük a pisze:
– Aj, Pistikám, Vicukám!
Hát nem felejtettétek el
az én lompos hacukám?
– Aj, Pistikám, Vicukám!
Hát nem felejtettétek el
az én lompos hacukám?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése