Böszörményi Gyula: A csudafurula

Egyszer volt, de már nincs… Így kell kezdődnie mainapság a meséknek, mert biz’ hiába kajtatunk tündérek után az erdőben, legtöbbször csak műanyag flakonokat találunk.  

Csodálatos világ a mesék világa. Különleges és szeretnivaló.


Böszörményi Gyulával tavaly találkoztam először. Hittem én... egészen ma estig. Miután befejeztem ezt a kedves, eredeti, tiszta történetet rákerestem a szerzőre. Eddig a Mizu-mesét olvastam tőle és hatalmas kedvenc lett. Gergőről csak hallottam A Nagy Könyv programsorozaton belül. Egész biztos, hogy sorra fog kerülni... 
Kalandos szakmai előélete volt, míg rátalált saját hangjára a mesékben. Többek között forgatókönyvírója volt az Űrgammáknak (gyerekkori kedvenc, ma is emlékszem a zenéjére, a szereplőkre... Orsi és Ákos volt a két kedvencem :) ), de később dolgozott forgatókönyvíróként a Barátok köztnél is ( gondolo ő erre nem feltétlen büszke, de épp 2000 körül, amikor én még nem untam és és aktív nézője voltam a sorozatnak).
És minden bizonnyal gyermekkora sem volt kevésbé kalandos, bár első olvasatra csak nőtt és nőtt a gombóc a torkomban...
Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg. Ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Mivel családja is széthullott körülötte, egészségügyi gyermekotthonba került, ahol éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait értelmi fogyatékos társai között.
(, mert a Google és a Wiki a legjobb barátaink között vannak).
De találtam egy saját kitöltött adatlapot is, itt. Mert megérdemli a figyelmet. Megérdemli a felfedezést. A szeretet. A Mizu-mese után is éreztem, hogy a mese nem magától íródott. Hogy hatalmas ember kell legyen, aki mögötte áll. És nem csalódtam.

Ennek a mesének, A csudafurulának saját kis története van:
A szerző meséli: 2008-ban történt, hogy meghívtak a Paul Newman amerikai filmszínész által alapított magyarországi Bátor Táborba, ahol daganatos és egyéb krónikus (mondjuk ki: sokszor halálos) betegségekben szenvedő gyerekeket nyaraltatnak évről-évre. Feladatom íróként az volt, hogy rátaláljak a varázslatra és a csodára ott, ahol – sokan úgy hihetnék – ezeknek semmi helyük. A Csudafurula című mese, amit a táboros gyerekekkel együtt írtunk, fityiszt mutatott ennek a tévképzetnek.A Kiadó minden megvásárolt példány árából 100 forintot átutal a Bátor Tábort fenntartó alapítványnak. Remélem ez az ebook formátumra is érvényes!...

És hogy miről szól tulajdonképpen? A békából lett királyfiról, a szelencéből elővarázsolt királylányról, a cimbikről, a szörnyölőkről, a lidércekről, hiszen belőlük többféle is van, a csodafurulyáról, ami teljesíti a kívánságokat... minden benne van, ami egy igazi mesének a tartozéka.
Valódi, élő mese. A kedvesebbik, melegebbik, tábortüzes fajtából. Egyáltalán nem az unalmasabbak közül való. Sőt! A mesevilág hősei teljesen adaptálódtak a 21. századhoz és annak lehetőségeihez. Annak minden pozitív és negatív, túlnyomó részt negatív, velejárójához.
Amúgy ilyen egy mese, ami eredeti, tiszta, friss gondolatokat tartalmaz, igen, csak ismételni tudom magam, tele jósággal. Mégsem laposodik el. Nem válik szájbarágóssá. Nem lesz nehézkes, vagy vontatott. Egyszerűen mert igényesen van megírva.

Azért minden lelkesedésem ellenére... megjegyzem, mert meg kell jegyezzem, hogy borzasztó ez a borító (bejegyzés tetején, jobbra)... és nem nagy bátroság részemről, de megelőlegezem neki a legfélresikerültebb borítót, mint témakört, a 2016-os olvasmányaim között. Pedig még csak január van... OJD könyvborítójával szemben például máris megnyerte ezt a versenyt... és lássuk be, azért ehhez teljesítmény kellett. Elég komoly. Lehet, hogy a táborlakók tervezték meg? Akkor elfogadom, noha nehezen hiszem... bár a kivitelezés akkor is lehetett volna szerintem igényesebb...

Böszörményi Gyula kedvenc lett. Nagyon hamar. Az első mese után. De ezt a szintet tudta továbbra is tartani, noha azért a lelkesedés, túl magas elvárás, túlzott rajongás sok veszélyt jelenthet bármelyik szerző második könyvére nézve. Mégsem csalódtam. Inkább még lelkesebb lettem és tervezem levadászni a lehető legtöbb mesét BGYtól.:)

– Mondd, Emese, valóban láttál a Parkban lidérceket?
A kislány határozottan bólintott, majd a két ujjával kb. úgy fél centit mutatott.
– Ekkorák lehetnek. Nagyon gyorsan cikkannak a bokrok között, halvány a fényük, és ha igazán csendben hallgatózunk, a kacagásuk csiklandozza az ember fülét.
– Stimmel! – bólogatott Brrrekk. – Lánglidércek.