Alice Sebold: Komfortos mennyország

Nagyon jól tudtam, hogy az ötujjas kesztyű azt jelenti, hogy az ember felnőtt, az egyujjas pedig azt, hogy nem.                                                      

Susie tizennégy éves. Üldögél a kilátóban, a maga kis mennyországában, és visszaemlékezik a halálára. Susie-t megerőszakolta és meggyilkolta a szomszéd. Családja csak annyit tud, hogy eltűnt, és visszavárják. A rendőrség nyomoz. A szomszéd eltünteti a nyomokat. Az élet megy tovább.
A kérdés persze éppen ez: hogyan megy tovább? Hogyan birkózik meg két szülő a lánya elvesztésével? A tizenhárom éves húg a nővére hiányával? Megérti-e négyéves öccse, mit jelent az, hogy elment? És megbékél-e Susie azzal, hogy csak nézheti őket?
Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni.
A mű az utóbbi évek talán legnagyobb amerikai bestsellere.

El kell fogadjam, hogy az amerikai bestsellerek nem biztos, hogy minden esetben nekem szólnak. Sőt, az utóbbi idők tapasztalatai alapján, inkább nem nekem szólnak. 
Lehet, hogy ez így rendben is van..., de ebben a könyben csalódtam. Annyi mindent vártam tőle...
Igazából végig rossz érzésem volt olvasás közben, a teljes egész alapján pedig, ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor az ízléstelen lenne.

És sajnálom.

* , mert fülszöveg alapján nagyon rég várólistás könyveim egyike volt...

* , mert úgy egészében nekem ezt a történetetet szeretnem kellett volna...

* , mert olyasmiről ír, amiről ha nem is esik jól olvasni senkinek, de meggyőződésem, hogy bármennyire lehangoló is legyen, szükséges...

* , mert tetszett a címe...

* , mert igazából meg se fordult a fejembe, hogy nekem ez a nagyon nem kategória is lehet...

Nem hiszem, hogy túl nagyok lettek volna az elvárásaim.

Nyomasztó volt a stílus, nyomasztó volt a szereplők viselkedése, nyomasztó volt, hogy igazából nem történt semmi a tragédia után, nyomasztó volt, hogy a Komfortos Menyországban is egyedül érzi magát az ember... a szerelmeskedő jelenet pedig azt hiszem a tűréshatáromon túl volt.

Apám íróasztalán volt egy kis üveggömb, abban lakott egy vörös-fehér csíkos sálas, hópelyhek közt topogó pingvin. Kislány koromban apám mindig az ölébe vett, és az üveggömbért nyúlt. Megforgatta, s aztán néztük, ahogy hull, kavarog a pingvin körül a hó. Megsajnáltam szegényt, amiért olyan magányos. Szóvá is tettem apámnak, de ő azt mondta: Sose féltsd, Susie, szép élete van. Egy tökéletes világba van bezárva.