2014. április 8., kedd

Kerstin Gier: Smaragdzöld

– Nem lehetne kicsit visszavenni a lelkesedésedből? Az ember azt is hihetné, hogy épp elektrosokk-kezelésről jössz – zsémbelt Xemerius.
Helytelenítő pillantást akartam vetni rá, de végül mégis sugárzó mosoly lett belőle. Az én kis cuki, zsémbes vízköpődémonom!
– Téged is szeretlek! – mondtam neki.
– Ó, te jó ég! – nyögött fel. – Ha tévéműsor volnál, akkor most elkapcsolnálak.



Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek.
Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó…
Érzelmi hullámvasút az évszázadokon keresztül: Gideon és Gwen kalandjai Kerstin Gier, kitűnő bestseller-szerző tollából.
Beleszeretsz!

Vagy mégsem. Nem is tudom, hogy kibe, vagy mibe kellett volna itt beleszeretni. 
A történetbe talán az első kötetben még bele lehetett volna. A másodikban már nem és ezzel az utolsó résszel sikerült nagyon mélyre lekűzdenie magát.
A szereplőkbe? Az emberekbe, démonokba azért nehezen lehetne. Xemerius a kivétel :). Ő azért sokat dobott a szinvonalon.
És akkor hogy mi nem tetszett? Az egész felépítése a történetnek. Hogy ebben is, a második kötethez hasonlóan, az utolsó pár oldalon történik valami, addig kb. nem.
Hogy kiszámítható a happyend. 
Hogy kimaradtam a Lucyék történetéből. Hogy még ez is lehetett volna egy írói döntés, csak akkor nem értem, hogy mit keres ott a végén a lezárónak szánt rész...
Hogy Gvendolinék sztoriját se éreztem egészen befejezettnek. Charlottét pedig aztán végképp nem.
Hogy egyszerűen a legtöbb oldalt untam.
És hogy mégis miért fejeztem be? 
Mert mazochista vagyok. Mert szeretem a sorozatokat teljes egészében megismerni. Mert nem szeretek könyveket félbehagyni. Mert Xemerius azért elérte, hogy kitartsak.


– Xemerius? Itt vagy? – kérdeztem halkan, és kitapogattam a villanykapcsolót.
– Attól függ. – Xemerius fejjel lefelé lógott az előszobai lámpáról, és hunyorgott a fényben. – Csak, ha nem változol ismét szobaszökőkúttá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése