Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk. Ebben az esetben afféle betlehemi gyermekgyilkosság áldozatai lettünk.mert...
Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.
Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk.
E kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem fordítva: egy hús-vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát – szinte játszva.
Mondanivalója – hogy örömre születtünk a világra – mindig és mindenütt érvényes.
Szerettem. A (túl)rózsaszínségével együtt is.
Mert szükségünk van a játékra. A jóra. Arra, hogy szembe jöjjön velünk. Hogy átöleljen. És igen. Leginkább olyankor, amikor el akarnánk tolni magunktól.
Pollyana azért nem lett kedvenc főszereplő. Távol van Szabó Magda Zsófikájától (valahogy akaratlanul is hasonlítgattam). És sok más kislánytól is. Talán a (túl)tökéletessége miatt...
De a történet minden egyes sorát nagyon tudtam szeretni:)
– Miért sajnálsz, Pollyanna?
– Hát csak azért, Polly néni, mert ha úgy érezted volna: be kell vágnod egy ajtót, hát bevágtad volna, ha pedig sohasem vágtad be, az azért van, mert sohasem örültél valaminek istenigazából. Mert akkor megtetted volna! Polly néni, milyen rémes, hogy sohasem örültél semminek iszonyúan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése