Tavi Kata: Nyitótánc

Lehet, hogy bennem van a hiba, de be kell vallanom, sosem értettem az angol nyelvű regényekben azt a pillangós dolgot. Mármint amikor azt olvasom egy könyvben, hogy a regény főhősnőjének gyomrában pillangók verdesnek, ha éppen feltűnik a színen szerelme tárgya. Már elképzelni is tiszta brutál ezt a szitut. Imádom a lepkéket (az állatkert lepkeháza szerintem varázslatos hely), na de a gyomromban? Szegények. Akik ilyeneket írnak, azok nyeltek már le véletlenül bogarat? Na és a gyomorsavról hallottak már?

Pont olyan, mint amilyennek az ember el tudja képzelni egy kilencedikes, kamasz lány naplóját. Lillának jó a stílusa, ez pedig elbírja az amúgy nem túl bonyolult szerkezetű regényt a hátán. :)

Már az elején le szeretném szögezni, hogy nem áll szándékomban méricskélni, hasonlítgatni a SzJGvel, több ok miatt sem. Elsősorban a SzJG olyan örök kedvenc nálam , mint Virágnál Pete Wenz... . Másodsorban mert sok középiskola van a világon, sokféle diákkal és bőven megfér egymás mellett nálam a más stílusú kamaszkép. Csak legyen stílusa. (... én is két középsuliba jártam. Tulajdonképpen mindkettőt szerettem . Mindkettőt másért. Mindkettő egész másmilyen volt...) 

És akkor vissza a tánchoz:)

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.

A fülszöveg sokkal csillivillibbre, dizájnosabbra és vattacukrosabbra sikeredett, mint amennyit az ingerküszöböm elbír. A könyv ettől sokkal vídámabb, ötletesebb, jófejebb.:)
Ugyanez az érzésem a borítóval is. Ezzel a borítóval vallatni lehetne. Röviden és tömören: eszméletlenül ronda. Sunnyogni kell vele, ha az ember közterületen olvassa a könyvet  , különösen húsz év felett..., de én ezzel a borítóval tizenévesen se villogtam volna . Ráadásul amúgy a tartalom nagyon rendben van, ezért sokszor felnevet az ember, spontán általában, megfeledkezve arról, hogy hogy tartjuk a könyvet és ki néz ránk furán... Szerencsére tényleg remek történet, olvastatja magát, ezért mindössze két napig volt ez téma a vonaton és buszon.:)

Lehet fanyalogni, hogy egyszerű. Hogy olyan egysíkú, mint a legtöbb hasonló tini- napló típusú regény. De én épp ezt szeretem benne, és a hozzá hasonló könyvekben pl. Sohonyai Edit Engem szeress-ében... Mert bizony, azok az évek épp attól szépek, hogy vannak napok, amikor külső szemlélőként noha úgy tűnik, hogy nem hogy jóvátehetetlen dolog nem történt, de igazából semmi megrázó sem, mégis az ember többször is belehal az eseményekbe, majd másnap elég egy szó, egy mosoly, vagy egy szemezés és rögtön kivirul a kamaszfej, el van felejtve a tegnapi dráma és könny. Ezt a kamasz életérzést pedig, szerintem, zseniálisan vissza tudja adni a könyv:).
És ami szintén elengedhetetlen egy klassz kamaszkorhoz a rugalmasság és a humor (ez még a sok nyafogást is oldja, ami azért, valljuk be, el szokott kellni egy tizenévesekről szóló könyvben:) )

Ennek a könyvnek és Lillának, mint főszereplőnek, pedig van humora.

– Néha olyan vagy, mint anyád.
– Mint egy diktátor?
– Hallottam ám!- kiabált a konyhából anya.

Talán túlságosan is mai. Nagyon pörgős, intenzív. A szereplők nagyrészét úgy is megkedvelheti az olvasó, hogy mondjuk úgy a negyedéig néhány fiút folyamatosan kever a fejében és tényleg eltelik egy kis idő, amíg a nevekhez már személyiség és sztori is tartozik... és ha már így kezdett összeállni a kép, akkor szerintem majd lesz folytatás is, hogy ne menjen kárba a ki - kicsoda és épp melyik beszólás tartozik hozzá tudományom :) természetesen nem csak ezért lesz folytatás, hanem mert egyszerűen könnyed és szórakoztató:)

– Mégis, mit várhatok egy naptól, ami azzal kezdődik, hogy fel kellett kelnem?