Janne Teller: Minden

– Maga is pont olyan, mint a többiek. Pedig azt hittem, hogy maga talán más. Hány éves?
– Huszonnyolc.
– Akkor túl késő.

Szeretem Janne Teller világát. Szeretem a módot, ahogy Janne Teller bemutatjai a világot.  Szeretem a stílust, ahogy Janne Teller fogalmaz.
Szívbemarkoló történetek, mégis nagyon tisztán, nagyon egyszerűen megfogalmazva. Teller, minden kétséget kizáróan zseniálisan tud írni.

Miért vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?
Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.
Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között. 

Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Rengeteg kérdéssel marad az olvasó...
* tényleg túl késő megérteni 28 felett, hogy bármi lehetséges...? Hogy bármit meg lehet tenni? Hogy a megmagyarázhatatlan és számunkra értheteten cselekményeknek nincs mindig kézzelfogható indítékuk?... Miért keressük a kibúvókat? Miért próbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megbocsátani a megbocsáthatatlant, felmenteni a felmenthetetlent? Csak azért, hogy be tudjuk illeszteni, akár erőszak árán is a komfortzónánkba?
Ki, mikor és miért kerül a sínek másik oldalára, a töltés másik oldalára? Kinek mikor van igaza? Ki dönti el, hogy kinek van igaza? Létezik-e egyáltalán egyértelmű igazság?
Mikor vagyunk egyedül? Mikor kell kiállni az igazság mellett? Hogyan lehet elengedni a felvállalhatatlant akkor is , ha az mindennél fontosabb volt számunkra?
Mennyire erős lehet egy magány? Mennyire erős lehet egy gyermeki szív? Mennyit bírunk el a valóságból? Mennyit lehet úgy elbírni a valóságból, ha csak árnyékokat látunk? 
... és nem lenne vége a felmerülő kérdéseknek...

A Nyalóka lett A kedvenc történet. Mert hátborzongató. Mert tele van élettel. Mert tele van képzelettel. Mert tele van szeretettel. Mert tele van szomorúsággal. Mert tele van fájdalommal.
Nem is értem, hogy miért a Minden lett a névadó novella... Vagyis értem, hisz a Semmi után adta magát az ötlet, de... az egész novellát tovább olvastam, mint a könyv többi részét összesen, mert mindig belealudtam...
Félelmetesnek tartom, hogy ezek a történetek körülöttünk zajlanak. Félelmetesnek tartom, hogy ezek a történetek, ha nem figyelünk, akkor velünk is zajlanak.

Drága istenem, suttogom. Jön valaki, és segít nekünk?
Jössz?

Nagyon nyersek a novellák. És mégis úgy érzem, hogy több szeretet, őszinteség és tisztaság van a sorokban, a sorok között, a szereplőkben, mint úgy a világ egészében. Furcsa keveréke a valóságnak.
A Semmi után megírni a Mindent, mint novelláskötetet... Sikeresen. Azért ez nem semmi. A Minden megteremtését azért fedhette volna a rejtély jótékony homálya... az nekem kilógott a sorból (tudom, hogy ezt már írtam..., de valahogy nekem kívül maradt a teljességből... kívül Teller világából, pedig a lényege kellene, hogy legyen...). 
Sok Janne Teller történet kellene. Nemcsak nekem... azoknak a fiataloknak is, akiknek az Árvácska és társai világán keresztül nem jönnek át, érzékelhetetlenek maradnak a hétköznapokban is fellelhető társadalmi problémák. Akik kevés útjelzőt kapnak a világhoz. Akiket felültettek egy buszra, amin kevés a kapaszkodó.

Várom a következő találkozást Jannel.

Néha a saját szívemben sincs elég hely magamnak.