Monica Murphy: One Week Girlfriend – Heti csaj

Áááá, nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Megérdemeltem. Pont azt kaptam a könyvtől, amit a cím és a borító alapján várni lehet.
Ulpius adta ki és a New Adult sorozatuk része. Édes Istenem... az első könyvem az NA sorozatból szintén rosszul indult, de gondoltam Easy, szóval felülemelkedtem a könyv hiányosságain és a saját problémáimon vele szemben , mert úgy döntöttem (az eszemmel, nem a szívemmel), hogy megvan hozzá az a háttértötrténet, ami miatt érdemes legyen féltretenni a jó értelemben használt könyv-irodalom-sznobságomat.

És akkor a heti csajról, akit igazából Fable-nek hívnak. Nem egy bonyolult szereplő. De legalább nagymellű (ezt nem győzte a szerző eleget hangoztatni, tehát nem volt nehéz megjegyezni). Tőle csak a párja kevésbé bonyolult. A kigyúrt, izmos, tökéletes "pasi" (ez a szó is többször szerepelt a regényben, mint amennyit az ember szemének jóízlése elbír...). A többi szereplő is épp olyan, mint a 90es évek szappanoperáinak hősei... (lehet, hogy a mostani szappanoperáké is, de én kb. akkor néztem őket -nem véletlen ám...- tehát csak az tudott beugrani róluk). De igazából az egész történet olyan. A legjobb, hogy a csodaszép, de gonosz mostohaanya szerepét kibővítették a gaz csábítóval is. Hogy pedofil is, gondolom az a bővítés bónusza. Hogy a regény végén kiderül, hogy a halottnak hitt mostohatestvér nem is mostohatestvér, hanem saját gyerek, aki épp akkor halt meg, amikor ... erre pedig igazából már nem lehet mit írni.
Ami igazán kellemetlen, hogy a brazil szappanoperákban azért több bonyodalom van és nagyobb rejtélyek, nem csak a szereplők között, hanem a nézők előtt is... Itt az olvasóknak első pillanattól kezdve igazából tiszta volt a felállás. Ha nem tesszük magunkat hülyének, akkor úgy a negyedétől a főszereplőknek is. Ennek fényében pedig igazán egy tünemény volt végigolvasni..., de legalább hamar ment.
Nem volt benne igazából dráma. Nem, annak ellenére sem, hogy e mögé is igyekeztek egy nagyon mély, komoly és ütős, de inkább megdöbbentő, megbotránkozató témát begyömöszölni.

Nekem nincsenek illúzióim a világgal kapcsolatban, amelyikben élünk. Túl sokat láttam, túl sokat hallottam, tényleg sokszor túl sokat ebben és hasonló témákban... De őszintén írom, hogy Monte Cristo szigetén a kincsesbánya sokkal hihetőbb, mint ez a történet. És nem, egyáltalán nem azért, mert az ember szívesebben képzeli el a mesés szigetet... a regénynek egyetlen hiteles mozdulatát találtam (, amikor elkezdi az öklét a kormányhoz ütni, addig amíg az már fájdalmat okoz). A többi bárgyú és bugyuta.

A másik gondolat, ami megfogalmazódott bennem, hogy ezek lesznek a modern Romanak? De tényleg... ja, annnyi azért még mindig a Romanak mellett szól, hogy ott legalább szép a környezet és a szereplőkhöz, vagy hozzátartozóikhoz nem tartozik, muszáj az érdeklődést fenntartani alapon, valami deviáns viselkedési forma.
Abba szintén nem szeretnék belemenni és végiggondolni, hogy amennyiben mégis van igény rá, akkor miért van szüksége az embereknek arra, hogy egy alaptörténet mögött legyen valami beteges dolog?..., hogy a szerzők úgy érzik, hogy a közepes, vagy gyengébb történeteiket el kell adni valahogy, ok..., de hogy miért van erre tényleges kereslet..?

A pillecukor története akár kedves is lehetne, ha nem az lenne körülötte ami... bár az együgyü befejező levél azért a pillecukort is lehúzta.

A fülszövege (kommentár nélkül): Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok.
Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.
Mindörökké.

... És igen. Vannak annyira elvetemültek, hogy lesz a könyvnek második része is. Gondolom ott majd teljes lesz a happyend. Azt hiszem, ki fog maradni az életemeből és egyelőre a New Adult könyveket is hanyagolni fogom egy ideig.

(és úgy érzem, hogy mindenképp meg kell jegyezzem, hogy nem vagyok eleve előítéletes... én Szepesi Niki első könyvét 5/4re értékeltem, akkor is, ha a másodiknál nem jutottam az első két oldalon túl...)