Csak egyetlen ragályos kórokozó van, ami gyorsabban terjed a vírusnál, gondolta Sinskey. A félelem.
Nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Elsősorban virtuális gratuláció nekem, mert sikerült.
Elég sok időbe telt, de a helyzet úgy hozta, hogy sikerül életem első Brown regényét végig elolvasnom.
És akkor most kellene a szubjektív értékelés érkezzen. Hmmm....
A fülszöveg alapján ígéretesnek és igényesnek tűnik:
„Keressetek és találtok.”
Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.
Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.
Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt…
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.
És szép lassan, vagy gyorsan (kinek kinek tetszés és ízlés szerint...) hamar eltávolodik az ígéretes jelzőtől.
Nem véletlen tartottam Brown könyveitől eddig. Nem nekem íródtak, az egész biztos.
Végig az volt az érzésem, hogy olyan, mint egy menő akciófilm, lövöldözés meg minden... megvan a szerelmespár (lightosabb kiadásban) és csak Bruce Willis hiányzott. Mármint nem nekem, ugyanis nem vagyok akciófilm néző..., de el tudtam volna képzelni, hogy színrelép.
Maga a történet akár jól ki is lett volna találva, a sok, néha felesleges csavarral együtt is, csak valahogy elment mellettem a lényeg. Kevéssé izgultam, a szereplők se lettek szimpatikusak, igazából úgy senki.
Velencébe elég rég vágyódok, de nem éreztem olvasás közben, hogy én most azonnal indulni akarok (noha hajlamos vagyok a túllelkesedés ezen formájára...).
Mindent egybevetve valahol érdekes volt, de nem tudnám műfajilag meghatározni. Mert se nem szép-, se nem szórakoztató irodalom.
A Da Vinci kódon még gondolkozok, egy utolsó esélyt talán még adok a kapcsolatunkank (többször kezdtem neki, többször nem értem a végére...).
A világ legrosszabb fajta magányossága az az elszigeteltség, amelyet az idéz elő, hogy félreértik az embert.
Nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Elsősorban virtuális gratuláció nekem, mert sikerült.
Elég sok időbe telt, de a helyzet úgy hozta, hogy sikerül életem első Brown regényét végig elolvasnom.
És akkor most kellene a szubjektív értékelés érkezzen. Hmmm....
A fülszöveg alapján ígéretesnek és igényesnek tűnik:
„Keressetek és találtok.”
Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.
Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.
Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt…
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.
És szép lassan, vagy gyorsan (kinek kinek tetszés és ízlés szerint...) hamar eltávolodik az ígéretes jelzőtől.
Nem véletlen tartottam Brown könyveitől eddig. Nem nekem íródtak, az egész biztos.
Végig az volt az érzésem, hogy olyan, mint egy menő akciófilm, lövöldözés meg minden... megvan a szerelmespár (lightosabb kiadásban) és csak Bruce Willis hiányzott. Mármint nem nekem, ugyanis nem vagyok akciófilm néző..., de el tudtam volna képzelni, hogy színrelép.
Maga a történet akár jól ki is lett volna találva, a sok, néha felesleges csavarral együtt is, csak valahogy elment mellettem a lényeg. Kevéssé izgultam, a szereplők se lettek szimpatikusak, igazából úgy senki.
Velencébe elég rég vágyódok, de nem éreztem olvasás közben, hogy én most azonnal indulni akarok (noha hajlamos vagyok a túllelkesedés ezen formájára...).
Mindent egybevetve valahol érdekes volt, de nem tudnám műfajilag meghatározni. Mert se nem szép-, se nem szórakoztató irodalom.
A Da Vinci kódon még gondolkozok, egy utolsó esélyt talán még adok a kapcsolatunkank (többször kezdtem neki, többször nem értem a végére...).
A világ legrosszabb fajta magányossága az az elszigeteltség, amelyet az idéz elő, hogy félreértik az embert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése