2015. február 14., szombat

Zsuzsa Bánk: Der Schwimmer

... avagy Bánk Zsuzsa: Az úszó

Nagyon szeretnék erről a könyvről egy jó és a könyvhöz méltó értékelést írni. Mert tetszett. Mert kedvenc lett. Mert alig várom a szerző következő könyvét.

Hogy mivel fogott meg? A stílusával. Nem tudom kihez hasonlítani. Mert nagyon újszerű számomra, teljesen egyedi.

Politramuatizált szereplőkkel teli történet. Pedig már a főszereplők tragédiája elég lenne a regényhez. És mégsem. Minden egyes szereplő sorsa, léte, magában hordozza a tragédiát, ami előbb, vagy utóbb, de mimindig, kivétel nélkül, bekövetkezik. Hátborzongatóan valóságos.

Magyarország 1953: Katalin minden szó nélkül elhagyja családját és a határon keresztül szökik nyugatra. Férje Kálmán eladja a házat, az udvart és a továbbiakban a gyerekekkel, Katával és Istivel, keresztül kasul költözik az országban.  Mialatt Kálmán búskomorságba esik, addig Kata és a kistestvére kialkítják saját világukat: Isti hallja, hogy mit mesélnek a tárgyak -a ház, a kövek, a hó- miközben Kata hallgatja az emberek, akikkel az évek folyamán összetalálkoznak. Ugyanakkor találkoznak egy világgal, amit nem értenek. Csak amikor a vízben vannak, a folyókban és a tavakban, amikor látják édesapjukat, hogy hogy hagyja maga mögött a leúszott távokat és amikor ők maguk is úsznak - csak akkor találnak rá az elvarázsolt könnyed és boldog pillanatokra. Mindketten sejtik, hogy csak akkor kezdődik az életük.
(... ez lett volna a német fülszöveg szabad fordítása...)

Szenzációs ahogy az írónő figyel a részletekre. Apróságok, amiken keresztük nagyon megszereti az olvasó a legláthatatlanabb mellékszereplőt is. Aki nem szűkölködik a jellemhibákban. Minden szereplője, akik között Kata és Isti bolyong, esendő. Nem kicsit. De olyan emberien. Nem taszítóan.

Csodálatos ahogyan Bánk Zsuzsa ír, ahogy fogalmaz. Hogy miről?

Bánk Zsuzsa regénye a magányról, a sodródásról, a várakozásról, az elhagyatottságról szól. A 2002. évi Frankfurti Könyvvásár egyik nagy felfedezettje sajátos varázzsal és magával ragadó módon meséli el egy apának és gyermekeinek céltalan, ám vágyakkal teli utazását a kiüresedett térben és időben, melynek értelme számukra talán örökre elveszett. A tragikus hangvételű regény a végtelenített menekülés, az örökös utazás, a vigasztalan otthonkeresés komoran érzelmes, szívbemarkoló története.
(ez pedig a magyar fülszöveg)

Nincs hepiend. A végső tragédia pedig igazából első perctől olyan mélyen, olyan intenzíven végigkíséri a történetet, mint amikor érzi az ember, hogy valaminek meg kell történnie és amikor megtörténik, bármennyire is fáj is, inkább visszaigazolásként éli meg az eseményt, nem feltétlenül gyászként. 

Németül olvastam, mert másfél évvel ezelőtt boldogan emeltem le a polcról. Emlékszem a napra, a városra, a helyre, a forrócsokira, amit a vásárlás előtt fogyasztottam. Jó választás volt.
(, ami a nyelvet illeti: nem nehéz olvasmány, de a többesszám és a múlt idő rendben kell legyen ahhoz, hogy kellemes maradjon a hangulat és ne kelljen sokat szótárazni. Épp ezért örülök, hogy megvételekor nem erőltettem, nem siettem el az olvasását. Most nagyon tudtam élvezni, minden probléma nélkül...)

Bánk Zsuzsa alkotásaival pedig egész biztos, hogy még találkozni fogok. Mert ritkán találkozik az ember ilyen dermesztő és borzasztó hangulattal, ahova mégis visszavágyik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése