Nem illettünk össze, egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.
( Németh László, Démusz Ella)
Magyar irodalmi szerelmeskönyv. Elegáns bulvár. Futószalagon jönnek a történetek. Felületes.
Apró szeretetmorzsák. Apró késszúrások. Apró igazából a teljes alkotás.
Megmarad az egész a facebook világában.
A szereplők legtöbbje azért nagyon szerethető. A késszúrásokkal együtt is.
Meg szeretném ismerni Lesznai Annát. És még jónéhány Nyugatos és nem Nyugatos szerzemény is a várólistámra került.
Ezért megérte.
Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.
( Lesznai Anna)
Szőcs Géza nyilatkozta a Heti Válaszban az Így szerettek őkről (is): A személyiség legintimebb felülete szerintem ne legyen közérdeklődés tárgya, akkor sem, ha jeles művészekről vagy történelmi alakokról van szó. Nem tudok megbékélni még azzal sem, hogy a levelek szabad prédává váljanak. Amennyire erős a privát szférához való jog általában, annyira botrányos, hogy pont azoknál sérül különösen, akik a civilizációért a legtöbbet tették. Kölcsey esetében sem a Himnusz, sem a Parainesis szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy egy-két magánlevelében esetleg vélelmezhető-e valamennyicske homoerotikus tartalom. Sorsát sem befolyásolta olyan módon ez a kérdés, mint mondjuk Oscar Wilde-ét. Még annyi haszon sincs a dologban, hogy a melegmozgalmak egy ilyen hír felröppenése után rávetnék magukat Kölcsey műveire… ez a kérdés néhányak kíváncsiságát elégíti ki, de nincs jelentősége a művek értelmezése szempontjából, ne tegyünk úgy, mintha volna.”
VálaszTörlésBár szerintem Kölcsey sorsát igenis befolyásolta, hogy nem volt része tartós párkapcsolatban, és valószínűleg viszonzott szerelemben sem, fontosabbnak tartom leszögezni, hogy a régi írók magánéletének ilyen fokú védelme tisztességes és teljesen legitim álláspont. Persze ennek az is az ára, hogy nem olvashatjuk Móricz naplóit, József Attila szabad ötleteit, Ady leveleit sem. Ebben az esetben csak az jelenhetne meg, amit a szerző eleve a nyilvánosságnak szánt. A magánéletet szentsége semmilyen módon nem sérülne, a tudomány és az olvasók információigénye azonban igen. Nehéz, és valóban fontos kérdés, amelyre sokféle válasz adható.