Az emlékek élének le kell kopni, hogy enyhüljön a megoldatlan dolgok fájdalma. Louis, a vámpír kétszáz éve él a földön, kétszáz éve kutatja a vámpírlét titkát – nyughatatlan szelleme a bűntudatlan és az öröklét értelmével viaskodva hajszolja őt mind újabb utakra. Az általa teremtett, varázslatosan gyönyörű vámpírkislánnyal járja be Európát, hogy megtalálja a hozzá hasonlókat, azokat a vámpírokat, akik kapcsolatban állnak a Sátánnal vagy az Istennel; bármivel, ami létük alapja és magyarázata. Tudje-e valaki ezt a titkot? S létezik-e egyáltalán? Vagy pedig együtt kell élni a borzalommal, hogy az öröklét, amelynek ára a szakadatlan gyilkolás, az emberi életek elpusztítása, céltalan és haszontalan?
Anne Rice regénye nem egyszerűen horror, bár a vér, rettegés, borzalom sem hiányzik belőle, hanem a lét örök titkát feszegető hátborzongató mese.
A nagyon nem kategória. A soha többet címszó alá dobozolnám.
Igazából untam. Sokszor nem is kicsit. Pedig érdekelt. Legalábbis, amikor elkezdtem olvasni, akkor azt hittem...
Elolvastam a Tvájlájgtot, amivel teljesen őszintén, semmi problémám nem volt. Igaz, a nagy őrület alatt csak az Alkonyatot, mert azért annyira az sem a jaj, nem tudom kivárni, hogy mi lesz a vége kategória... A többit tavaly. Kellemes meglepetés volt. Nem lettem rajongó, de szórakoztatott. Akkor terveztem be rövidtávra Rice könyvét.
Nem szórakoztatott. Se a stílus, se a történet. Az erdélyi faluábrázolása volt a mélypont. És kb. ott is maradt, a mélyponton. Sajnálom.
... a megszállottság voltaképpen egy másfajta megfogalmazása az őrültségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése