Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

 – Én ezt nem tudom megcsinálni, Alice. Nagyon sajnálom, de nem hiszem, hogy képes lennék itthon tengődni egy teljes évig, és a fenekemen ülve figyelni, mit rabol el belőled a betegség. Nem bírom elviselni, hogy nem tudsz felöltözni egyedül, és nem tudod bekapcsolni a tévét. Ha a laborban vagyok, nem kell végignéznem, ahogyan jegyzetlapokkal felmatricázod a szekrényeket és az ajtókat. Nem ülhetek itthon, hogy végignézzem, hogyan leszel egyre rosszabb állapotba. Belehalok.
– Nem, John, én halok bele, nem te. Akkor is romlik az állapotom, ha itthon ülsz, és akkor is, ha a laborban. El fogsz veszíteni. Én is elveszítem magam. De ha nem töltöd velem a következő tanévet, nos, akkor először téged veszítettünk el. Én Alzheimer-kóros vagyok. Neked van valami kurva kifogásod?


A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

Hihetetlen, amit Lisa Genova összehozott. A történet minden egyes apró mozdulata a lehető legnagyobb alapossággal van megtervezve és összerakva, miközben olyan természetesnek tűnik az egész... néha csendben, néha csörgedezve, máskor hangos morajlással zajlik, folyik..., mint a hétköznapjaink. 

Szerettem a tökéletlen karaktereket. John volt a kedvencem. Lydia pedig megfelelően ellensúlyozta a valóságot, így az élet felhős részébe azért becsúszott egy simogatás. Egy őszinte ölelés.

Nem lett happy end. Nem lett csoda. Mit jelent az, hogy megmaradni valakinek? 

Egy könyv az elfogadásról. Egy könyv az együttélésről. Egy könyv a túlélésről.

 – Hiányzom magamnak.
– Nekem is hiányzol, Ali, nagyon.
– Nem így akartam.
– Tudom.