2015. augusztus 16., vasárnap

Kaffka Margit: Hangyaboly

Az élet megy a maga útján – és amit mi görcsös erőlködő kis akarásunkkal elébe írnánk, rákényszerítenénk – bizony csak felibe-harmadába teljesíti. Valami csüggesztő, de mégis kibékítő középszer ez; a neve: megalkuvás.

Nem szeretném, ha majd idősebb koromban szorgosan bólogatnom kellene Kaffka meglátásaira. Akkor sem, ha nagyon szépen fogalmaz...

Vagy mégis?
(…) az embert a saját fiatalsága gyötri, és az ilyenből baj is lehet, ha az ember nem áll a sarkára egyszer, nem fogja fülön az életet. Élni, nézni, játszani vele, amíg lehet, úgyis elég rövid lesz tán az egész – és semmit nem venni túl tragikusan! …

A Hangyaboly – írja Bodnár György – egy zárda életét mutatja be, melynek csendes, fülledt levegőjét felborítja az új főnöknőválasztás… A pártokat főképpen a zárda anyagi forrásainak megválasztása állítja szembe. A régiek a módos jelöltek hozományára és a főúri adományokra akarnak építeni továbbra is. Ezért igyekeznek belekényszeríteni a rendbe Gross Helénkét, a haldokló főnöknő unokahúgát, akire nagy örökség vár. A modernek szeretnék, ha feleslegessé válnának a pénzhozományok: akkor csak a rátermettség és a hivatás lenne az apácák toborzója. Ezért akarnak magasabb iskolákat tervezni, egészséges, új épületeket építeni… De ha ez a kép csak önmagáért születik meg, a Hangyaboly csupán éles szavú antiklerikális irat. Nagyobb igény szülte. Kaffka zárdája önálló, eleven világ: belső logika szerint épül vel, plasztikusan kidolgozott alakjai önnön törvényeiket követik. S ugyanakkor mindvégig érezzük, hogy a zárdai élet belső izgalmai nagyobb áramkörbe kapcsolódnak.

Nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy én ebben az épületben töltöttem középiskolás koromból 3 évet. Az a sors különös játéka, hogy Református Gimnázium tanulójaként. És ugyan azokban az időkben nem szenteltem ennek különösebb jelentőséget, de az épület egy elkülönített részében továbbra is működött a zárda. A hangyaboly.

Kaffka stílusát megszerettem. Szereplői is közel kerültek hozzám. A leges legszürkébbekk is. Érdekesnek találtam őket. Manérokkal és azok nélkül is.
De a történet, amivel foglalkozik... az valahogy az utolsó sorokig távol maradt tőlem. Az új főnökválasztás jelöltjei közül nem tudtam senkinek drukkolni, mert valami zseniális hidegvérűséggel tartott távol Kaffka tőlük. Azzal, hogy nem fekete-fehérben vázolta a lehetőségeket. Azzal, hogy igazából csak akkor éreztem enyhe részrahajlást, ha eszeveszettül kerestem a sorok között... vagy csak nem ismertem fel... Talán ez is volt a lényeg. Belülről kívülállónak maradni. Talán, mint Erzsi.

A belső titkok, a napi rutinok, a szigorú szabályok, ezen szabályok kijátszása, vágyak, hiányok, viszályok, női praktikák, szerelmek, harcok, intrikák. Hangyaboly. Találó a cím.
Félelmetes lehet egy ennyire zárt közösségben nyílvánosan visszautasítottnak, lenézettnek, kinevetettnek, esetleg szánalmasnak lenni.

És hát istenem, engem itt sok minden csakugyan mulattat; tudod, érdekes dolgok mindenütt vannak, ha az ember tudja csak úgy nézni – maga nem mászik bele nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése