Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Emlékszem, mit éreztem, de már nem emlékszem, hogyan.

Leginkább azért nem lesz kedvenc, mert valami félelmetes hiteleséggel adja vissza a kamaszkor összes nyűgét, bizonytalanságát, szenvedését.
Ebben a formában és ebben a mértékben nem szeret az olvasó ezzel szembesülni. Különösen nem az Anna és a francia csók után, annak folytatásaként.

Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

Egyáltalán nem tűnt az első kötet folytatásának. Külön történet, érzésem szerint, egészen más célközönségnek írva. Maximum a korosztály maradt. 
Az írónőnek szórakoztató a stílusa. Azonban itt nem volt Párizs, ami elvigye a hátán a teljes történetet. Így maradt a nem egészen erre vágytam érzés. Miközben előre tudom, hogy Stephanie Perkins következő könyvét is el fogom olvasni.
Maga a történet simán lehete amerikai filmalapanyag. Szereplők sokszínüsége, történet szövése, alakítása, Lola színes világa (parókák, sárga bakancs, klassz, oldstyle ruhaköltemények...), a fiatalok évődése, döntésképtelensége és a temérdek szenvedés a bizonytalanság miatt. 
Mindezt olyan naivitással és őszinte, tiszta, naív, rajongó érzelmekkel vegyítve, amit az ember csak kamaszkorában érezhet. Valami bájos egyveleg is lehetne..., de nem lesz az. Mert, mint már fennebb is írtam, ilyen mértében, ebben a formában... ez így nagyon sok. Könnyen átmegy irritálóba, idegesítőbe. De épp a határon, valahogy visszarángatott a történetbe és onnantól már megint minden rendben volt.:) ( csak kérdés, hogy kinél milyen szélesek a határok...)

Jó volt nyári olvasmánynak. És igen, szeretem az ifjúságnak szánt könyveket. Még nem nőttem ki belőlük teljesen.

Viták, elválás, hirtelen felindulás. Zavar felhője. Én meg azt hittem, a jóslás arra való, hogy az ember JOBBAN érezze magát a bőrében. Azt hittem, ezért fizetnek az emberek.