2015. december 6., vasárnap

November könyvekben: Máté Angi: Az emlékfoltozók

Ha egy tündérrigólány szomorú, meg kell keresnie a másik tündérrigólányt, olyankor egymáshoz teszik arcaikat, úgy, hogy egyikük jobb szeme másikuk bal szemébe nézzen, pillogtatnak, s pilláikkal kisepregetik a szomorút.
 
Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna.
Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül.

( A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé)

Különleges meséskönyv. Olyan egyedi képi világgal, amihez idő kellett, amíg felvettem a ritmust, amíg nem tűnt nehézkesnek... Ez igazából szomorú, mert félek, hogy ez csak azt jelzi, hogy kezdem elveszíteni azt a gyermekit, ami természetessé tenné a mesés képsorokat. Nem, soha nem szeretnék felnőni... Miközben valahol mélyen úgy éreztem olvasás közben, hogy ez mégis inkább felnőtteknek szóló meséskönyv, hiszen egy kislánynak túl szomorúak lennének ezek a mesék. Pedig mindig kislány szeretne tündérrigólány lenni, ebben egész biztos vagyok.:) És úgy gondolom, hogy mégis, valami csodálatos módja ez a könyv annak, hogy ne csak a happyendes hangulatú mesékkel találkozzon egy gyerek. Hogy felismerhesse, a bánat, a szomorúság annak a világnak a része, aminek a titkok, az örömök, a nevetések. Hogy az élet és az elmúlás kéz a kézben jár. És hogy mennyi szép, különleges eseményt lehet beleszőni a történetünkbe. Igen, ki-ki a sajátjába. Hiszen ezek a mesék rólunk szólnak.

Rofusz Kinga rajzait erősebbnek érzem a meséknél. Pedig a mesék is csodálatosak.

A tündérrigólányoknak költözniük kellett. Maguk sem tudták, miért, és azt sem, hogy merre, csak leemelték szekrényük tetejéről a koffert, egy napon, a zárát kattingatták, kézbevették, hordozták, letették körbejárták, kinyitották, végül úgy hagyták, nyitva, szobájuk közepén. Aztán, valahányszor jártak a tátott koffer körül, tettek a szájába valami kertből gyűjtöttet: ribizlilevelet, birsalmafa gallyát, szőlőmagot, tenyérnyit a diófa fölötti égből, két fülre való kapunyikorgást, végül néhány repedést a ház faláról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése