Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna.
Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül.
( A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé)
Különleges meséskönyv. Olyan egyedi képi világgal, amihez idő kellett, amíg felvettem a ritmust, amíg nem tűnt nehézkesnek... Ez igazából szomorú, mert félek, hogy ez csak azt jelzi, hogy kezdem elveszíteni azt a gyermekit, ami természetessé tenné a mesés képsorokat.
Rofusz Kinga rajzait erősebbnek érzem a meséknél. Pedig a mesék is csodálatosak.
A tündérrigólányoknak költözniük kellett. Maguk sem tudták, miért, és azt sem, hogy merre, csak leemelték szekrényük tetejéről a koffert, egy napon, a zárát kattingatták, kézbevették, hordozták, letették körbejárták, kinyitották, végül úgy hagyták, nyitva, szobájuk közepén. Aztán, valahányszor jártak a tátott koffer körül, tettek a szájába valami kertből gyűjtöttet: ribizlilevelet, birsalmafa gallyát, szőlőmagot, tenyérnyit a diófa fölötti égből, két fülre való kapunyikorgást, végül néhány repedést a ház faláról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése