Nem nagyon értettek errefelé sem a betegségekhez, sem a kuruzsláshoz. Itt vagy meghalsz, vagy életben maradsz, nincs köztes állapot. Nem is tudom...
A javíthatatlan akasztófavirág író-poétának kétségkívül ez a legkomolytalanabb kötete az eddigiek közül. Bár OJD-től megszokott módon a könyvben csak úgy sorjáznak az irodalmi és nyelvi bravúrok, a felnőttmesék elsődleges és vállalt célja a polgárpukkasztás és a könyörtelen kacagtatás. Micimackó székely góbévá vedlik, a kis herceget kíméletlenül seggbe rúgják, a népmesék hősei irdatlan lőcsükkel forgatják föl a világot, mindent megtudunk a poétaóriások ivargerendájáról, és végül Jessica Albát is beszippantja a pajzán költői örvény. Nem feltétlenül egy nőegyleti olvasmány, s ha véletlenül ép idegrendszerű olvasója akad, mire a végére ér, garantáltan idegbeteggé röhögi magát.
Értem én, hogy nem szokványos, hogy kúúl, mert nagyon mai, igazán eredeti, tele poénokkal... mégsem vagyok elég felnőtt ezekhez a mesékhez. Értem én a poénokat és értékelem is... csak nem mindig szeretem. Itt inkább nem szerettem, mint szerettem. Pedig a poénok minősége az kétségbevonhatatlan.
Éreztem, hogy a szinten belül igyekezett a szerző igényes maradni..., de nekem ez a szint már a komfortzónámtól olyan messze van, hogy nem tudtam vele igazán mit kezdeni. És valahol bosszantó volt. Mert értettem a miértet is. Azt is el tudom képzelni, hogy miért épp ez az alaptéma, miért épp ebben a formában, ezeken a
Tehát, ha a könyörtelen kacagtatás, mint cél, nem is valósult meg, de a polgárpukkassztás azért összejött...:) és ez egyáltalán nem kevés, ha arra gondolok, hogy én szeretem magam laza, nyitott olvasóként számontartani. OJDtől majd még szeretnék olvasni. Valami mást. Amihez remélem elég felnőtt leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése