2013. szeptember 11., szerda

Cserna-Szabó András: Puszibolt

... Nagyapám szerint a boldogság emléke már nem boldogság, viszont a fájdalom emléke még igenis fájdalom. Nem hülyeség, kicsit sem az.
 
Érdekes olvasmány volt.
Miközben olvastam azon gondolkoztam, hogy szeretnék-e a könyvbéli városkában lakni? 
Nem, lakni nem szeretnék, de egy látogatás örömmel férne bele:)
A másik amin gondolkoztam, hogy mi lehet annak a fejében, aki ezt az egészet kitalálta… ez is megérne egy külön történetet:)
De örülök, hogy elolvastam.

Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.
  
És hogy miért szeretnivaló?... Úgy futott át a mosoly az arcán, mint szerelmes agár a réten.
  
Miért meghökkentő?
– És maga szerint ez normális? – kérdezte a rabló.
– Ugyan kérem! Hát mi a normális? Gyermekeket nemzeni a biztos halálra? Ez ön szerint normális? Döglött állatok húsát ebédelni? Ez normális? Könyveket írni a többi millió könyv mellé? Normális?
– Szóval maga tudja, ki vagyok…
– Tudom. Ezt a bajszot nem lehet eltéveszteni. De ez most nem számít. Móricz úr, én hiszem, hogy perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak, vagy mondjuk patikusnak. Minden normális, művész úr, és persze semmi sem az. Önnek magyarázzam? Mert normálisnak lenni csak valamihez képest lehet. De erről a valamiről nekünk nincsen semmiféle tudomásunk. Ha majd lesz, kérem, akkor eldönthetjük, ki volt nagyobb idióta. Az, aki ötven évig minden éjjel együtt hált a hájas, bibircsókos, izzadságszagú feleségével? Vagy az, aki pompás legyekkel szerelmeskedett?
Móricz Móric lekapta kalapját, mérgesen húzta le fejéről a harisnyát, és a padlóra vágta.
– Ember, ezt nem mondhatja komolyan! Maga összefekszik a legyekkel? De hiszen ez lehetetlen!
– Ugyan, már miért volna lehetetlen? A szerelem csodákra képes, kérem.

És mi van ezeken túl?
… amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, akkor egy másik kinyílik előttünk, s néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése