Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem

 
Leszállt a vonatról, és magával vitte az életem első húsz évét…

Stílusos borító. És nagyon találó a történethez.

Én azt hittem, hogy egy történet, ami ennyire közel áll hozzám ( mind korban, mind földrajzilag), nem lehet nem kedvenc a könyv végére.
Én azt is hittem, hogy nagyjából naplóformában, egy középiskolás lány szemével leírva, nekem bármit el lehet adni.
És az utolsó oldalak után elbizonytalanodtam.
Hiszen értem a világot, amiben élt. Nem, nem mondanám, hogy teljesen érzem. Én 89-ben 6 éves voltam és a szüleimnek sikerült olyan környezetet teremteni, amiben jóformán semmi problémám nem volt. Nem éltem balettcipőben, bár nagyon sokáig szerettem volna szertornász lenni... írhatnám, hogy ezt a kor hozta, de szerintem a kilencvenes években is foglalkoztatott a téma, szóval talán mégsem csak a kor... Boldog gyermekkorom volt. Ám voltak képek, hangulatok, amiket teljes mértékben át tudtam érezni. Hiszen, nagy valószínüséggel, sok mindent közösen éltünk át, csak én még kicsi voltam ahhoz, hogy az események mögé lássak. 
Tehát esélyes, hogy valamennyire érzem is a világot. Azt a világot, amit BJ be akarta mutatni.
Mégsem lett kedvenc. És nem azért, mert korrektúráért kiált a szöveg. Én ettől, minden probléma nélkül, el tudtam volna tekinteni.
Sokminden mástól is, amit esetleg hiányoltam, vagy másképp írtam volna...
És akkor mégis mi volt a problémám?

Az 1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készülő 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik, először a szülők tudnak átjönni és a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradni, a régi viszonyai között új életet kezdeni, készülni a balettvizsgára, az érettségire; ottani életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell. Ha belép egy hivatalba, nem lehet benne biztos, hogy ki is jön onnan. Nyomában a titkosrendőrség és a fortélyos félelem, valamint a férfiak, akik egyre többet akarnak a sudár, saját testiségére ekkortájt ébredő fiatal teremtéstől. Felkavaróan őszinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól, nyomasztó árnyairól és váratlan derűiről. A könyv személyes regisztere és dokumentumértéke egyszerre letaglózó és felszabadító.

A háttér és a keret ismert volt, hisz ha kicsi is voltam, de sok történetet hallottam a 89 előtti időszakról. Talán ezért sem taglóztak le olyan részletek, amiknek valószínű, hogy le kellett volna taglózniuk. A felszabadító érzés sem bújt elő belőlem a történet során, a végén pedig különösen nem...
A fülszöveg többi része igaz. Igazából a fülszöveg miatt került várólistára. Maga a sztori stimmel, tehát nem érezhetem becsapva magam. Mégis, csalódott volam, vagyok.
Az én világképembe és abba a balerina képbe, amit a szerző szeretett volna kialakítani magáról, nálam nem fért bele ez a történet, minden apró részletével.
Ítélkezni nincs jogom. És nem is szeretnék. Mégis... belül valahol mélyen sok kérdésem maradt... , de valamit biztosan tudok. Szomorú lehet és óriási teher, ha valaki nem tud megbocsátani. Nem tud felejteni. És megbocsátás nélkül sokkal nehezebb lehet újra hinni.
Ez most, stílusos borító ide, nagyon erős sztori, kerettörténet oda, nem lett az én könyvem.