2015. október 22., csütörtök

Jókai Anna: Ne féljetek!

- ... Tímea legalább különleges egyéniség, és egyre szebb… ha nincs rajta a bolondóra, a maga módján ragaszkodó. Most is üdvözöl, melegen!
-
…a maga módján. A maga módján mindenki. A másik módján azonban senki se képes szeretni. Én sem. De majd’ belegebedek, úgy igyekszem.
 

és sokszor még az sem elég, ha az ember belegebed...
 
Jókai Anna Kossuth-díjas író könyve az öregedés és a halál regénye, ugyanakkor a négy főhős életének teljes spektrumát öleli fel. Bár a legjelenebb jelenben végződik, az egyes sorsok múltja is megelevenedik: a Horthy-Magyarország, a személyi kultusz, a puha diktatúra esztendei, majd a rendszerváltás reményei és csalódásai, 1997-ig. Két asszony és két férfi története, de a gyermekek, unokák, ősök története is. Különlegessége a regénynek, hogy a négy ember közül nem mindegyik ismeri a másikat, mégis szoros szálak fűzik össze őket? Izgalmas könyv; kinek ajánlott olvasmány, kinek kötelező. Határozott véleménynyilvánítás a mindenkit érintő kérdésben: életünk minősége függ össze halálunkkal. Semmi pesszimizmus: itt a halál perce kiragyog.
Annyira keveset mondd magáról a regényről ez a fülszöveg... milyen is a könyv valójában? 
Sok félelem. És kevés remény. Szívszorító. És rólunk szól. Ettől talán kövérebbé nő a gombóc a torkomban.
Esendőek vagyunk. Tele jellemhibákkal. És kegyetlen dolog ezzel szembesülni. Mindezt úgy, hogy már nincs bocsánat. Nincs újabb lehetőség.
Párhuzamos világok, amelyeknél várjuk, hogy sorsszerűen ismét találkozzanak és nem. Mert az életben általában nem. Még ha a világ lehetőséget is ad arra, hogy igen, még akkor sem. És ettől, meg még megannyi mástól mennyire magányosak maradunk. (ettől nem lehet pontosabban megfogalmazni a történet drámáját, nekem konkrétan többszöri próbálkpzás után sem sikerült, ezért megköszönöm Allen_Ark olvasótársamnak.) 
Félelmetes, hogy mennyire magányos lehet az ember.
... békében halt meg, felvette az utolsó kenetet. - Miért nem értesítettek kiáltja Mária, nem akartam, hogy idegenek közt, nem akartam, hogy magában… - Asszonyom, mondja a fiatal orvos, végső soron mindenki magában…
Beszűkül a világunk. Beszűkül a képzeletünk. 
Félelmetes, hogy mennyie félre lehet érteni még a hozzánk közel álló emberek cselekedetei mögött meghúzódó szándékokat, érzéseket, gondolatokat is... 
Félelmetes, hogy néha kétsébeesetten szeretnénk félreérteni a másikat.
Félelmetes, hogy néha nem tudom, hogy az élet, vagy a halál nehezebb.
És közben érkezik a vigasz, kisszekéren ugyan, de érkezik. Nem hintón. Nem vonaton. Nem autópályai gyorsasággal. És nem sok. Igazából nagyon kevés. Ha vigasz az, egyáltalán... És mégis. Néha abba a kevésbe is nagyon bele lehet tudni kapaszkodni. Bele kell tudni kapaszkodni. Nagyon lehet rá építeni. Hogy mennyire biztos talaj? Miért, mi a biztos?

És akkor a könyvről... remek, egyedi forma, ami nagyon nagy szabadságot ad a szerzőnek és óriási lehetőséget. Szerintem ezt JA teljes mértékben kihasználta.
Egy könyv az ember kapcsolatokról. Nem rózsaszín, nem vattacukor. De legalább őszinte és kegyetlen.
… megbocsátani könnyű. De el is felejteni: az már valami. Leveszed a másikról a törlesztés törvényét. Kivonod az érvénye alól.

Egy könyv, ami a halálon keresztül tanít meg élni. Ez pedig nem kevés. Meglátod, újjászületünk, mondja Villő vidáman. Ez nem kétséges, mondja Márió, csak az még egy kicsit odébb van, aranyszív! Előbb ezt az életet kéne tisztességgel megoldani.
...hiszen ...a halál nem félelmetes; azaz csak annyiban, mint az élet maga...
És a cím ellenére is, azért sokszor félek. De nem csak félelmet kelt JA. Megpróbál megtanítani élni. Jól élni. Szépen élni. Helyesen élni. Elégedetten élni. Ez nem mindig könnyű, így egyben. De meg kell próbálni. Más lehetőség nincs...

Az a könyv lett, amit öt évenként nyugodtan újra fogok olvasni.

Nem is helyes a múlton merengni, mondja Márió, még tudat alatt sem. Örök jelenben kell élni, de milyen nehéz, ez az örök jelen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése