2013. szeptember 16., hétfő

Alan Bennett: A királynő olvas

– Az a benyomásom, Fenséges asszonyom, hogy jóllehet az olvasást nem lehet kimondottan elitistának bélyegezni, mégsem a megfelelő üzenetet küldi a nyilvánosság számára. Némileg kirekesztőnek hat.
– Kirekesztőnek? De hát az emberek többsége tud olvasni!
– Tudnak, Fenséges asszonyom, de nem vagyok biztos benne, hogy meg is teszik.
– Ez esetben, Sir Kevin, én példát mutatok nekik!


Elegáns. Könnyed. Nagyvonalú. Emberi. Kellemes. Üde. Mesés.

Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, hogy felgyújtsa a képzeletünket.

És ki ne ismerné az érzést?... És még valami másra is rájött: arra, hogyan vezet egyik könyv a másikhoz, hogy bármerre fordul, mindenütt újabb és újabb ajtók nyílnak, és hogy egy nap nem elég hosszú ahhoz, hogy annyit olvasson, amennyit szeretne.

És hogy miről is szól igazából?
Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra.
Az író finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás, hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncparkettent nézi esténként, emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. A kisregény szellemes válasz a „ment-e a könyvek által a világ elébb” örök kérdésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése