"Ez egy mugliregény. A sárvérűekről, rólunk.
Tucatnyi Dursley családról, éppen csak malacfarkuk nincs." by Pável
Mennyi gonosz ember egy rakáson. Kegyetlen személyiségek. De tényleg kegyetlenek és gonoszak..., vagy csak azért tűnik úgy, mert teljes jellemrajzot kapunk? Félelmetesek, érdekesek.
Sok titok, kétszinűség, sokszinűség. Áskálódások. Hozzánk tartoznak (emberekhez)?
Egy város, ahol mindenki együtt van. Egy város, ahol mindenki egyedül van. Egy város, ahol nincsenek barátok, nincsenek társak.
Egy könyv, amiben egy halott a főszereplő, mert az élők közül mindenki a saját világa főszereplője, a valóságban pedig mind ugyanolyan senkik.
Kegyetlennek (nem)nevelt gyerekek… érzik, hogy nem jó ez így, de ők is a felnőttektől látott minta alapján igyekeznek igazságot tenni. Nem a saját jogos sérelmeiken keresztül, hanem a leggyengébb pontjukon támadják be szüleiket.
Amikor már tényleg tömény utálat kerítené az olvasót hatalmába, jön egy két pillanat, ami alapján azt lehet érezni, hogy a szereplők nagyrésze lehetett volna jobb ember. Egyáltalán ember. Csak másképp alakult. (utána olvassa tovább és gyorsan elhesegeti a gondolatot… nem, nem lehetett volna…)
Egy verseny, amit senki nem nyerhet meg. Egy város, ahol mindenki menekül (a sok kóborló szereplős vasárnap volt az egyik kedvenc jelenetem).
Egy hely, ahol az iszonyat és a félelem instant.
"Dursleyék, a kispolgári, a zöld kisvárosi miliő ellenére falak közé szorított lelkű nyomorultak története folytatódik itt, egy varázstalanított világban, szinte jólesik, hogy van – előbb-utóbb lesz – a tetteknek következménye, nincs mindenre egy ellen-varázsformula, igaz, a következmények inkább másokat büntetnek, persze mindenkire vár valahol egy jókora csattanós „poén”. szintén by Pável
Rowling remek stílusban és ugyanolyan kalandosan írta meg ezt a könyvet is, mint Harryt. Azon sincs csodálkozni való, hogy szívesebben olvas az ember egy sebhelyes homlokú hős gyerekről, mint az is igaz, amit egy kritikában olvastam róla „Voldemort kifejezetten pozitív hősnek tűnik az Átmeneti üresedés egyszerű, hétköznapi lakosai után.” Igen. És? Ettől nem lesz rosszabb a könyv. Csak más. De egyértelműen kedvenc. Ahogy Harry is:)
Tucatnyi Dursley családról, éppen csak malacfarkuk nincs." by Pável
Mennyi gonosz ember egy rakáson. Kegyetlen személyiségek. De tényleg kegyetlenek és gonoszak..., vagy csak azért tűnik úgy, mert teljes jellemrajzot kapunk? Félelmetesek, érdekesek.
Sok titok, kétszinűség, sokszinűség. Áskálódások. Hozzánk tartoznak (emberekhez)?
Egy város, ahol mindenki együtt van. Egy város, ahol mindenki egyedül van. Egy város, ahol nincsenek barátok, nincsenek társak.
Egy könyv, amiben egy halott a főszereplő, mert az élők közül mindenki a saját világa főszereplője, a valóságban pedig mind ugyanolyan senkik.
Kegyetlennek (nem)nevelt gyerekek… érzik, hogy nem jó ez így, de ők is a felnőttektől látott minta alapján igyekeznek igazságot tenni. Nem a saját jogos sérelmeiken keresztül, hanem a leggyengébb pontjukon támadják be szüleiket.
Amikor már tényleg tömény utálat kerítené az olvasót hatalmába, jön egy két pillanat, ami alapján azt lehet érezni, hogy a szereplők nagyrésze lehetett volna jobb ember. Egyáltalán ember. Csak másképp alakult. (utána olvassa tovább és gyorsan elhesegeti a gondolatot… nem, nem lehetett volna…)
Egy verseny, amit senki nem nyerhet meg. Egy város, ahol mindenki menekül (a sok kóborló szereplős vasárnap volt az egyik kedvenc jelenetem).
Egy hely, ahol az iszonyat és a félelem instant.
"Dursleyék, a kispolgári, a zöld kisvárosi miliő ellenére falak közé szorított lelkű nyomorultak története folytatódik itt, egy varázstalanított világban, szinte jólesik, hogy van – előbb-utóbb lesz – a tetteknek következménye, nincs mindenre egy ellen-varázsformula, igaz, a következmények inkább másokat büntetnek, persze mindenkire vár valahol egy jókora csattanós „poén”. szintén by Pável
Rowling remek stílusban és ugyanolyan kalandosan írta meg ezt a könyvet is, mint Harryt. Azon sincs csodálkozni való, hogy szívesebben olvas az ember egy sebhelyes homlokú hős gyerekről, mint az is igaz, amit egy kritikában olvastam róla „Voldemort kifejezetten pozitív hősnek tűnik az Átmeneti üresedés egyszerű, hétköznapi lakosai után.” Igen. És? Ettől nem lesz rosszabb a könyv. Csak más. De egyértelműen kedvenc. Ahogy Harry is:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése