Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és
nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá,
bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is
megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre
sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült
lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a
némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik.
Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány
mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye – az elmondottak
csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem…
( A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra.)
Ezzel a csodával én egy olyan pillanatban találkoztam, amikor kellett. Pedig már nagyon rég szerettem volna...
Mert így is lehet írni. Könnyedén, miközben megvan benne minden izgalom, amire az ember egy regény alatt vágyik. Megvannak a fordulatok. Megvannak a jól kidolgozott jellemek. Megvan a bonyodalom. Megvan a dráma. Megvan a tragédia. Nem, a kettő ez esetben sem ugyanaz... és a végén valahogy kialakul... nem, nem úgy, mint lehetne, akkor ha nem..., másképp... az adott környezetnek megfelelő befefejezés (, vagy egy új kezdet?...).
Ja, hogy ez az élet és nem csak sima regény? És igen... Mindenkinek többször kellene találkozzon a valóság ezen részével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése