J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

 

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.

Mert ezt a pillanatot meg kell örökíteni :) Igen. Elkezdtem olvasni. 
Kiegészítés: És röpke egy hét alatt be is fejeztem.

Minden bizonnyal azért, mert csodálatos volt. Minden egyes mozzanata, minden képe, minden szereplője.

Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz.
... és mennyire igaz. Valószínűnek tartom, hogy kevés olyan olvasója van a bejegyzésnek, aki ne látta volna a filmet, vagy ne olvasta volna a könyvet. Egyiket se ismertem mostanáig. Igazából nem is értem, hogy miért alakult így és eddig miért maradt ki nálam. Az biztos, hogy sokszorolvasós lesz nálam:)

Tolkien olyan szép mesevilágot álmodott meg... Már A babóban is. És itt pedig csak folytatta a mesét.

A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében.

Egy ideig úgy gondoltam, hogy egy igazi felnőtteknek szóló mese. De nem. Ez a tündérmese mindenkinek szól.
Mert megvan benne minden, amit tudni érdemes a világról. Minden amit, ahogy érezni érdemes.
Mert valami hihetetlen gyengédséggel, méltósággal és könnyedséggel tanít meg elengedni dolgokat, személyeket, feldolgozni helyzeteket. Talán ez esett a legjobban a sok sok szépen, melegen és lágyan túl...

Csodálatos tündérmese...

– Hát az igazi meséknek sosincs végük?
– Nem, sosincs végük – mondta Frodó. – De a szereplők jönnek-mennek, ahogy a szerepük véget ért.